Kezdő salsa óra
Mivel véget ért a Spanyol tanfolyam, volt időm elmenni a salsa tanfolyamra. Persze csak a 8:30-ra tudok oda érni, akkor meg a totál kezdő van. Mindegy. Ismerkedni tökéletes.
Nha, nagyban megy az oktatás, párba állunk. Meg váltjuk a párokat.
Egyszercsak jön egy csaj, már a szeméből láttam, hogy ez nem lesz egyszerű/egyszeri eset. Egyből rámarkolt a kezemre, majdnem kitörte.
Aztán elkezdi állogatnia kezem jobbra, balra, fel, le. Ejj mondom, ebből mi lesz. Aztán mikor már kezdtem érezni, hogy leállt a véráramláson, kicsit megpróbáltam lazítani rajta.
Nha persze mindjárt el is magyarázta, hogy fogjam csak erősen, mert úgy kell, nehogy a lány elrepüljön.
Mondtam is neki, hogy "Are you a little bird, or what the fuck" ...
Hát erre újabb liturgiába kezdett... Szerencsére jött a párcsere, aztán tovább "repült".
Voltak spanyolok a táncon. Gondoltam megvillantom ismét spanyol tudásomat. Hát szégyen és gyalázat, semmi nem jutott eszembe. A de donde eres-ben sem voltam biztos, hogy most az a hogy hívnak, vagy a honnan jöttél...
Nagyon gáz. bevallom őszintén, alul motivált lettem és most csak a Lengyel érdekel. Persze majd elmúlik az is, de fő, hogy mindig legyen olyan, amit az ember szeret csinálni.
Van aki képes életén keresztül ugyan annak a sportnak hódolni, ugyan azt a lányt szeretni, ugyan azt a hobbit űzni, ugyan abban a lakásban élni, egy cégnél dolgozni...
Nagy valószínűséggel én nem ez a típus lennék. Esetleg ha valaki más véleményen van...

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home